Elkezdték a bomba hatástalanítását, fontos forgalmi változások Vízivárosban

A tűzszerészek elkezdték a fővárosi I. kerületi Pala utcában talált 50 kilogrammos második világháborús légibomba hatástalanítását szerdán délben, emiatt ismét változott a forgalmi rend a környéken.

A BKK közlése szerint a budai alsó rakparton mindkét irányban csak lépésben lehet előrejutni, a környéken torlódásokra kell számítani, ezért azt javasolják, hogy aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszokat.

A BKK információi szerint a rendőrség lezárta a közúti forgalom elől Fő utcát és a Bem rakpartot a Halász utca és a Clark Ádám tér között. A tömegközlekedési járművek továbbra is behajthatnak erre a szakaszra.

A 86-os autóbusz mindkét irányban eredeti útvonalán közlekedik, azonban Óbuda, Bogdáni út irányában a Halász utca megállót kihagyják. A 19-es és a 41-es villamosok egyik irányban sem állnak meg a Halász utca megállóban.

Lezárták a Budai alsó rakparton a Halász utcai felhajtót is. A Hunyadi János úton a közúti forgalom szünetel, csak a tömegközlekedési járművek közlekedhetnek, ugyanakkor a 16-os buszok a Donáti utca megállóban nem állnak meg.

Teljes hosszában lezárták a Toldy Ferenc utcát, a Donáti utcát, valamint az Iskola utca Székely utca és Corvin tér közötti szakaszát.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük